Skip to main content
RÓLAM BŐVEBBEN

Riba Orsolya 

Gyerekkoromtól kezdve kíváncsi voltam az emberekre

Sok időt töltöttem azzal, hogy figyeltem, hogyan viselkednek, és azon tűnődtem, vajon mi játszódik le bennük. Ültem a padon és figyeltem… Már ekkor éreztem, hogy az emberek gondolatai számomra egy végtelenül izgalmas világot jelentenek, amit szeretnék közelebbről is megismerni.

Az önismeret számomra nem csupán tanulás, hanem életforma lett. Hosszú évek alatt megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy képesek legyünk őszintén szembenézni önmagunkkal. Ehhez az kellett, hogy felismertem: folyamatosan ugyanazokat a köröket futom az életemben. Ekkor mentem el egyéni terápiába, majd az első bodywork csoportra. Ezek az élmények vittek engem az Integrál Akadémia felé, hogy integrál pszichológiát tanuljak.

Ezek a tapasztalatok tanítottak meg arra, hogy mindannyian egyediek vagyunk, mégis összeköt bennünket a vágy: hogy elfogadjanak minket, hogy kapcsolódhassunk önmagunkkal és másokkal, és hogy otthonra találjunk önmagunkban.

Számomra a segítői munka hivatás és hívás egyszerre

Hálás vagyok, hogy nap mint nap emberekkel találkozhatok, akik megosztják velem a történeteiket, érzéseiket, és bizalmat szavaznak abban, hogy kísérjem őket egy-egy fontos életszakaszban. A klienseimtől kapott bizalom a legnagyobb ajándék, ami folyamatosan emlékeztet arra, miért választottam ezt az utat.

Fontos számomra, hogy a hozzám fordulók biztonságban érezhessék magukat, és megtapasztalják azt a tiszteletteljes figyelmet, ami megnyitja az utat a változás felé. A családállítás és az önismereti ülések során abban kísérem a klienseimet, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz, és rálássanak azokra a láthatatlan kötésekre, amelyek életük alakulását befolyásolják.

A test és a mozgás szerepe

A mozgás és a test mindig központi szerepet töltött be az életemben. Kerékpároztam, futottam, sportoltam, ma pedig a jóga és a testtudatosság azok, amelyek segítenek a jelenben lenni és meghallani a belső hangot.

A jógában azt tapasztalom meg, hogy nem „csak” a testünk vagyunk. Amikor egy pillanatra átéljük ezt a tágasságot, megszülethet bennünk a vágy, hogy feltegyük a kérdést:

„Ki is vagyok én? És miért vagyok itt ezen a Föld nevű bolygón?”

Ez a belső keresés az, ami összeköti a jógát, az önismereti munkát és a családállítást.

60

pszichodráma csoport

700

bodywork önismereti csoport

600 óra

Integrál rendszer- és családállító csoport

10

Vipassana meditációs csendelvonulás

260

egyéni önismereti terápia

Szakmai és önismereti utam

Az elmúlt években több száz órányi önismereti csoportmunka és szakmai képzés formált és gazdagított.

Önismereti tapasztalataim

Pszichodráma

60 óra pszichodráma csoport

Bodywork

700 óra bodywork önismereti csoport

Integrál rendszer

600 óra integrál rendszer- és családállító csoport

Vipassana

10 napos Vipassana meditációs csendelvonulás Anuttara (Beth Upton) vezetésével

Önismereti terápia

5 év / 260 óra egyéni önismereti terápia – jelenleg is tart, ma már szupervízióként

Önismereti terápia

5 év / 260 óra egyéni önismereti terápia – jelenleg is tart, ma már szupervízióként tekintek rá

Meghatározó szakmai képzéseim

2019–2021

Integrál pszichológia képzés – Integrál Akadémia

2020–2024

Integrál családállító képzés – Integrál családállítás Kemény Péterrel és Bedő Nórával

2021

Munka a szimbólumokkal képzés – Schweder József vezetésével

2025

Hatha jóga oktató képzés – Medvegy Gergely SelfnessYOGA®

Hogyan dolgozom?

Munkám során többféle módszert ötvözök:

  • családállítás,
  • relaxáció,
  • szimbólumokkal való munka,
  • erőszakmentes kommunikáció,
  • jóga és testtudatosság.

Ezek mind abban segítenek, hogy a kliens közelebb kerüljön saját belső világához, és megtalálja a számára megfelelő, hiteles megoldást.

Kinek tudok segíteni?

Hozzám fordulhatsz, ha:

  • szorongással, pánikkal küzdesz,
  • visszatérő elakadásokkal találkozol a kapcsolataidban,
  • szeretnéd jobban érteni a családi mintáidat,
  • belső egyensúlyt keresel,
  • döntéshelyzetben vagy,
  • vagy egyszerűen mélyebb önismeretre vágysz.

Zárszó

Számomra a segítői munka nem csupán hivatás, hanem szívből jövő küldetés.
Hiszem, hogy a szeretet és az elfogadás az, ami összeköt minket, és ami képes valódi változást hozni az életünkben.

„Gyógyítsd meg a múltat, találj békét a jelenben és alakítsd át a jövőt!” – Amanda Charles